Magyar költő, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője. Költészete a halál árnyékában, a fasizmus tombolásában éri el igazi nagyságát. Tragikus sorsú ember. Költői tehetségéhez kapcsolódik európai műveltsége, humanita elkötelezettsége, írói felelősségérzete. Költészete történelmi dokumentum egy embertelen korról.
Részlet a Razglednicákból:
(Szentkirályszabadja, 1944. október 31.)
A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozik. Költőként tartjuk számon, de ismerjük tanulmányait, verseit is. Költészete kezdetben a modern stílushatások alá kerül. Kötetei: Lábadozó szél, Újmódi pásztorok éneke (expresszionizmus, szürrealizmus-szabad vers). Igazi fejlődése 1933-1938-ig érezhető. Az ekkor megjelent kötetei: Újhold, Járkálj csak, halálraítélt! Elhagyja a szabad verseket, mert érzi a versforma fontosságát. Rímes, kötött versformájú verseket kezd írni.
Nyelvezete lehiggadt, nyugodt, harmonikussá lesz, egy képzelt világba, a lelki világba menekül. A Tajtékos ég című kötetét még maga állította össze, mielőtt 1944 májusában munkaszolgálatra viszik. A kötet majd 1946 után jelenik meg, (halála után), amely majd tartalmazza utolsó verseit is (Hetedik ekloga, Razglednica, Erőltetett menet, Levél a hitveshez).
A versek a művészi érettség magasabb fokát érik el. Költészetében legfontosabb eredményeit eclogái sűrítik magukba. A döntő indítékot Vergilius IX. eklogájának fordításánál kapta, ekkor ébred rá, hogy ebben a versformában találja meg magát. Az eklogák antik keretben, az idilli kellékek felhasználásával, a formai fegyelem és nyelvi gazdagság magas fokával fejezik ki az 1938-tól egyre embertelenebb világot. A klasszikus formával kifejezi, hogy a mondanivaló örök, emberi, mai és távoli egyszerre.